Egyszeri segély
Ki részesülhet segélyben?
Segélyben a biztosított és az egészségügyi szolgáltatásra jogosult személy részesíthető, aki a hirtelen kialakult, vagy súlyos, továbbá hosszantartó betegség okán az egészségi állapotával összefüggő költségek miatt nehéz anyagi helyzetbe került, és más elérhető forrás nem áll rendelkezésére. A segély megállapításának elengedhetetlen feltétele, hogy az anyagi problémát kiváltó élethelyzet összefüggésben álljon az egészségbiztosítás által nyújtott ellátásokkal, szolgáltatásokkal.
Milyen költségre kérhető segély?
Gyógyszerköltségre
- ha a kérelmező egészségi állapotának javításához, vagy szinten-tartásához olyan nagyobb mennyiségű, vagy magas költségű gyógyszer szükséges, amely havi rendszerességgel jelentkezik, vagy egyszeri magasabb összegű kiadást jelent, vagy
- súlyos, hosszantartó betegség esetén az orvos által javasolt, a társadalombiztosítás által nem támogatott gyógyszerek, gyógyhatású készítmények igazolt költsége esetén.
Gyógyászati segédeszközök térítési díjának csökkentésére
- a kérelmező által már megvásárolt gyógyászati segédeszköz (pl. hallókészülék, kötszerek) költségére tekintettel, ha az eszköz megvásárlása előtt nincs lehetőség a kérelemnek megfelelő egyedi támogatás megállapítására, illetve a támogatás megállapítására irányuló kérelme elutasításra került.
Ebben az esetben a segélykeret korlátozott jellege miatt a már kifizetett gyógyászati segédeszközök jelentős költségéhez képest arányaiban csekély összegű segély nyújtására van lehetőség.
Pénzbeli ellátásokra nem jogosult kérelmező anyagi nehézségeinek átmeneti enyhítésére,
- ha a táppénz, csecsemőgondozási díj vagy gyermekgondozási díj kérelmet elutasították és méltányosságból sem engedélyezték, vagy
- az egészségügyi szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban felmerült utazási költségtérítési támogatásra való jogosultsága elutasításra került.
Milyen jövedelem mellett lehet segélyt kérni?
Az Egészségbiztosítási Alap terhére történő segély nyújtása nincs jövedelemhatárhoz kötve, azonban a segélykérelem elbírálása során tekintettel kell lenni az egészségi állapottal összefüggő igazolt költségek és az egy főre jutó nettó jövedelem arányára.
Milyen nyomtatvány, dokumentum kell a kérelemhez?
A kérelemhez szükséges "Adatlap a méltányosságból adható segély iránti kérelemhez" elnevezésű nyomtatvány (továbbiakban: adatlap) és jövedelem nyilatkozat kitöltése. Az elbírálás során a kérelemben előadott, és rendelkezésére bocsátott adatok figyelembevételével hoz döntést a hatóság.
A gyógyszerköltségről szóló igazolást a háziorvosnak, kezelőorvosnak kell kitölteni és orvosi bélyegzőjével ellátni.
Amennyiben a kérelem nem tartalmazza az elbíráláshoz szükséges adatokat, az itt felsorolt dokumentumokat, akkor hiánypótlási eljárás kerül lefolytatásra, ami jelentősen meghosszabbíthatja a kérelme elbírálását.
A segélykérelemhez csatolni kell:
- az adatlapot, amelynek tartalmaznia kell mindazon indokokat, melyekre tekintettel kéri a segélyt,
- jövedelemnyilatkozatot, az Ön és az Önnel közös háztartásban élő(k) által - a kérelem benyújtását megelőző három hónapban - megszerzett nettó jövedelemről,
- orvosi igazolást a szükséges és javasolt gyógyszerekről, gyógyhatású készítményekről,
- a kérelem benyújtását megelőző egy éven belüli betegséget igazoló kórházi/ orvosi igazolást,
- a társadalombiztosítás által nem támogatott gyógyszerek kiváltását igazoló, gyógyszertári nyugtát, számlát,
- gyógyhatású készítmények, valamint vény nélküli gyógyszerek vásárlását igazoló számlát,
- gyógyászati segédeszköz árának támogatására irányuló kérelem esetén a megvásárolt eszköz költségét igazoló eredeti számlát.
Hol nyújthatja be a kérelmet?
A segély iránti kérelmet a lakóhelye szerint illetékes egészségbiztosítási pénztári feladatkörében eljáró fővárosi vagy vármegyei kormányhivatalnál (továbbiakban: kormányhivatal), vagy a kormányablaknál nyújthatja be. A kormányhivatalok elérhetősége a www.kormanyhivatal.hu oldalon megtalálható.
A méltányosságból adható segély iránti kérelmet papír alapon, személyesen vagy postai, illetve elektronikus úton e-Papír szolgáltatás igénybevételével (https://epapir.gov.hu/ ) is be lehet nyújtani, ebben az esetben az e-Papír mellékleteként kell csatolni az adatlapot, valamint a kérelem elbírálásához szükséges egyéb dokumentumokat is. A kérelem benyújtásakor az alábbiakat szükséges kiválasztani az epapir.gov.hu oldalon.
- Témacsoport: Kormányhivatali ügyek
- Ügytípus: Egészségbiztosítási pénztári feladatok
- Címzett: a kérelmező lakóhelye szerint illetékes kormányhivatal
Amennyiben kérelmét nem az eljárásra illetékes hatósághoz nyújtja be, akkor a hatóság kérelmét továbbítja a lakóhelye szerint illetékes, az elbírálásra jogosult hatósághoz, melyről Ön tájékoztatást fog kapni.
Milyen gyakorisággal lehet benyújtani segélykérelmet?
A segély megállapításának időpontjától számított egy éven belül csak különös méltánylást érdemlő körülmény bekövetkezése esetén részesíthető ismételten segélyben a kérelmező.
Ki bírálja el a kérelmet?
A segélykérelmet a lakóhely szerint illetékes kormányhivatal bírálja el.
Mit vizsgálnak a segély kérelem elbírálása során?
A kérelemben előadott összes körülményt megvizsgálva, az alábbi szempontok mérlegelése alapján dönt a kormányhivatal a segélyben részesítésről és a segély összegéről.
Ennek keretében mérlegelik a kérelmező
- egészségi állapotában bekövetkezett kedvezőtlen változást, illetve egészségkárosodást,
- jövedelmi helyzetét, életkörülményeit,
- egészségügyi szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban felmerült utazási költségét,
- a méltányosságból megállapítható táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj iránti kérelme elutasításának okát.
Mennyi idő alatt bírálják el a kérelmet?
Az ügyintézési határidő a kérelemnek az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező kormányhivatalhoz történő megérkezését követő naptól számított 8 nap, feltéve hogy a kérelem benyújtásakor rendelkezésre álló adatok alapján az igény elbírálható, egyéb esetben (pl. ha hiánypótlási eljárást kell lefolytatni) legfeljebb 60 nap.
Milyen módon értesül a döntésről?
A kérelmező által megadott címen, posta útján, határozat formájában kap értesítést a segély kérelem ügyében hozott döntésről.
Mit tehet, ha nem ért egyet a döntéssel?
A méltányosságból adható segély nem alanyi jogon jár, azt a kérelemben foglaltak mérlegelésével, méltányosságból lehet megállapítani, azzal, hogy a kérelmező még abban az esetben sem válik feltétlenül jogosulttá a segélyre, ha annak valamennyi feltétele adott. A méltányossági jogkör gyakorlásának éppen az a lényege, hogy egy jogszabály alapján nem járó juttatásra lehetőséget biztosít a kérelmezőnek, amely kérelem ügyfélre kedvezőbb elbírálása azonban nem kényszeríthető ki.
Az egyszeri segély iránti kérelemről szóló döntés ellen keresetet lehet benyújtani, a vitatott döntés közélésétől számított harminc napon belül a döntést meghozó hatósághoz.
Hogyan kapja meg a megállapított segély összegét?
A megállapított segély összegét a kormányhivatal utalja a kérelmező által a kérelemben megadott címre postai úton, vagy a megadott bankszámlára.
Kapcsolódó nyomtatványok (1)
Jogszabályok
A kérelem beadható személyesen a lakóhely szerint illetékes kormányhivatal ügyfélszolgálatán, illetve bármelyik Kormányablakban.
Az egyszeri segély iránti kérelem a lakóhely szerint illetékes kormányhivatalhoz küldhető be. A kormányhivatalok elérhetősége a www.kormanyhivatal.hu weboldalon található meg.
A méltányosságból adható segély iránti kérelem Ügyfélkapus azonosítást követően elektronikus úton, e-Papír szolgáltatás igénybevételével (https://epapir.gov.hu/) is benyújtható, ebben az esetben az e-Papír mellékleteként kell csatolni az adatlapot, valamint a kérelem elbírálásához szükséges egyéb dokumentumokat is. A kérelem benyújtásakor az alábbiakat szükséges kiválasztani az epapir.gov.hu oldalon:
- Témacsoport: Kormányhivatali ügyek
- Ügytípus: Egészségbiztosítási pénztári feladatok
- Címzett: a kérelmező lakóhelye szerint illetékes kormányhivatal